2018. december 17., hétfő

Decemberi események a felső tagozaton

 A felső tagozatos tanulóknak december 7-én lehetőségük nyílt meglátogatni a közeli jégkorcsolyapályát. Ki ügyesebben, ki merészebben, ki még félénken próbálkozva, de valamennyi tanuló nagy-nagy örömmel és élvezettel próbálta ki ezt a téli sportot. 
 A következő héten, december 14-én az ünnepi hangulatot tovább fokozva a Vörösmarty-téri Karácsonyi Vásárba is ellátogattak a gyerekek. Megcsodálhatták a kézműves portékákat, megkóstolhatták a finom édességeket, de akadt olyan tanuló is, aki itt vette meg édesanyjának a karácsonyi ajándéknak szánt kézműves szappant.
 A tanulók kísérői mindkét alkalommal Ferenczi Elemér és Földi Bernadett gyógypedagógusok voltak.

Olajos Zsófi

2018. december 16., vasárnap

III. Országos Kölyöksportoló Nap


 December 7-én a III. Országos Kölyöksport Nap alkalmából a Csalogány intézménybe látogattunk, hogy sportolóink együtt zárják ezt a sikeres és hosszú évet.
 Együtt ünnepelt 7 intézmény, közel 50 Kölyök Sportolója, ép gyermekek egyesített partnerek, ifjúsági vezetők, szülők és felkészítők. Jelenlétükkel még színesebbé tették a napot a MetLife kollégái, az MSOSZ képviselői, Kállai Ildikó fitnesz-világbajnok és nem utolsó sorban a Mikulás.
 A Kölyök Sportoló Napon nem csak játékos akadálypályával vártak minket, hanem Pásztor Csaba komplex művészetterapeutának köszönhetően kézműves foglalkozáson is megmutatták a gyerkőcök tehetségüket. A fotósarokban pedig szuper fotókat készítettek a csapatunkról.
 Az egész éves kitartó, szorgos munkánkat pedig a Mikulás sok finom édességgel jutalmazta meg. Köszönettel tartozunk a nyíregyházi iskolák diákjainak a finomságokért, és a manógyárnak, akik becsomagolták és felszállították az ajándékokat. Köszönjük, hogy találkozhattunk a MetLife Mikulásával!
 Reméljük jövőre még többen ünnepelünk!

 A programra való kíséretért köszönettel tartozom Budai Tímea és Kocsisné Takács Andrea kolléganőimnek!
 Ezúton szeretnék köszönetet mondani a szülőknek, testvéreknek egyaránt, hogy rugalmasan, minden alkalommal aktívan részt vesznek a Kölyöksport programjaiban! 
 Lentner Nórának (Kölyök Sportoló Program koordinátora) köszönjük a sok programlehetőséget, melyekkel sokat gazdagodunk!
 A Kossuth Rádió péntek esti Sportvilág című adásában volt hosszabb összefoglaló a III. Országos Kölyök Sportoló Napról. Lentner Nóra és Kállai Ildikó interjúját az alábbi linken találják, az 50. perctől.



Pokol Barbara

Kölyök sportolók a vízben!

 November 11-én az úszás szakág vezetőinek köszönhetően a monori uszodában versenyeztek gyerkőceink. A kisebbek a tanmedencében, a gyakorlottabbak – Honyák Olivér és Honyák Eduárd - már abban a medencében mérették meg magukat, melyben a Világjátékokra készülő válogatott is versenyzett!
 Célunk, hogy a családok ne csak szurkolóként legyenek jelen a versenyeken, hanem résztvevőként is: Szőke Zina bátyja, Ármin segítő úszópartnerként próbálhatta ki magát, míg Kmetyó Márk és testvére, Dávid, ellenfelekként indultak a futamban. 
 A program végén örömmel és büszkén álltak a dobogóra és vették át az első úszóversenyen szerzett aranyérmüket.
 Köszönjük az élményt a szervezőknek, valamint a családoknak, hogy részt vettek a programon és csobbantak a gyerekekkel!

Pokol Barbara

2018. december 9., vasárnap

Meghívó Jótékonysági karácsonyi műsorunkra

Tisztelt Hölgyem, tisztelt Uram!

 Szeretettel Meghívjuk Önt az Adj egy ötöst! pályázat keretében 2018. december 19-én 17.00 órakor az Újhegyi Közösségi Házban  (1108 Budapest, Újhegyi sétány 16.) tartandó Jótékonysági karácsonyi műsorunkra! 
 A műsor a  Kőbányai Komplex Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI, valamint a Budapest X. Kerületi Zrínyi Miklós Gimnázium közreműködésével valósul meg.
 A belépő jegy és a támogatói jegy megvásárlásával, valamint a támogató összeg bankszámlára történő utalásával Ön hozzájárulhat ahhoz, hogy a Kőbányai Komplex Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI játszó udvarát fejleszteni tudják.
 Szeretnénk, hogy az intézménybe járó speciális igényű gyermekeknek az iskolájuk udvarán lehetőségük legyen arra, hogy egy igazi játszótéren játszhassanak. Nagy segítséget jelentene az órák közti szünetek és a délutánok tartalmas eltöltésében, ugyanis jelenleg sajnos csak egy fészek-  és két hagyományos hinta áll a rendelkezésükre. A játszótér ugyanakkor nem kizárólag a szabadidő élvezetesebb eltöltését tenné lehetővé, hanem azt is, hogy a gyerekek fizikai állóképessége, mozgáskoordinációja, reakció- és térbeli tájékozódási képessége szinte észrevétlenül, játék közben fejlődhessen.

 A programra a jegyek elővételben megvásárolhatók az intézményekben, illetve a műsor előtt a helyszínen.
Számlaszám a támogatásokhoz: 11706023-21454813
Számlavezető: Civil Ifjúsági Kör Kőbányáért GAMEGÉM.  

Támogatásukat előre is köszönjük!


Október-novemberi sportesemények, eredmények

FODISZ Atlétika Verseny, 2018. október 09.

Budai Vivien 4. hely 100 m
Bojti Bence 8. hely 200 m
Kirsch Ádám 6. hely súlylökés
Tóth Milán 7. hely 300 m
Szabó Ella 3. hely 1500 m
Szabó Lili 3. hely 100 m




Látogatás a MTK MB I.-es csapat hazai mérkőzésein. 
A látogatások az egész évadban zajlanak.



Spar Marathon, 2018. október 06.
Résztvevők: Bojti Bence, Tóth Milán, Király Tamás, Gyulai Tamás, Vitányi László, Páyer Bianka




Magyar Labdarúgás Napja, 2018. november 26.
Megemlékezés iskolai szinten az MTK labdarúgó csapat tagjainak részvételével (Baki Ákos és Gera Dániel).


FODISZ Terematlétika Verseny, 2018. november 27.
Budai Vivien 2. hely futás, 3. hely távolugrás, kislabdahajítás
Tseng Woei Shiou 3. hely a futamban 40 m
Lázár Achilles 1. hely a futamban 40 m
Bojti Bence 2. hely a futamban 40 m
Radisz Szebasztian 4. hely a futamban 40 m


És egy kis ráadás, igaz, nem sport:
15 felső tagozatos tanulónk vett részt az Operettszínházban, ahol az Apáca-showt tekintettük meg.




Olajos Zsófi

Az 5. osztályosok Tolerancia-programja


 A 2018/2019-es tanévben is folytatódik a Tolerancia-program. A felső tagozatból az 5. osztályos tanulók örömmel vettek részt az első alkalmon, mely során a Harmat utcai Általános Iskolába látogattunk el.
 A szintén 5. osztályos tanulók nagy örömmel fogadtak minket. Először egy tornafoglalkozáson vettek részt a gyerekek, ahol játékos sorversenyek, különböző ügyességi- és labdajátékok váltották egymást. Ezt követően osztálytermükben kézműves foglalkozást tartott nekik a fogadó pedagógus, majd a tanulók előadták rövid énekes-táncos műsorukat, mellyel nekünk készültek. A gyerekek legnagyobb örömére a délelőtt végén finom sütikkel és teával vendégeltek meg bennünket.
 Amikor visszaértünk az iskolába, beszélgettünk az élményekről, tapasztalatokról; a tanulók nagyon jól érezték magukat a látogatás során, s izgatottan tervezgették, hogy ők milyen produkcióval lepjék meg az idelátogató gyerekeket.

Olajos Zsófi

2018. december 3., hétfő

Október 23-i színházi élmény a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Házban

Az 1956. október 23-i forradalom és szabadságharc osztályszintű megemlékezése után színházi előadásra hívták meg iskolánk tanulóit. Az előadást a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Házban nézhettük meg.  A Pesti Srácok című musicalt az 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulója alkalmából adták elő a Pódium Színház fiatal színészei. A színházi előadást rendezte: Harsányi Gábor, Jászai Mari-díjas, érdemes művész. 
Ezen az esős napon, iskolabusszal, a bátrabbak BKV-val érkeztek az előadás helyszínére. A buszos kiruccanást mindenki nagyon élvezte. A tanulók ünnepélyesen, szépen felöltözve példamutatóan viselkedtek a színházteremben. Halkan és izgatott örömmel várták az előadást. 
Az 1956-os magyar forradalomról és szabadságharcról szóló színházi előadás fiatal szereplőinek, hangulatos, dinamikus, szereplése, a fülbemászó betétdalok folyamatosan lekötötték tanulóink érdeklődését.

Kiemelten a nyolcadik kerületi pesti srácok elszánt, kitartó, és kemény küzdelméről, a szovjet birodalom katonái és az ÁVH elleni reménytelen küzdelemről szól a történet. A történetben szerelmi szálak is szövődtek. A színház nézőterén folyamatos volt az izgatottság és figyelem. A színes színpadképekkel és zenés előadással tarkított musical előadás kifejezetten a fiatal korosztály részére íródott. Az előadás során pozitív élményekkel gazdagodhattak tanulóink.

Honffy Réka






Januári hónapra EBÉDBEFIZETÉS:
2018. 12. 06.(csütörtök)
9:30 - 16:30

PÓTBEFIZETÉS
2018. 12. 11. (kedd)
9: 30 – 16:30

Kérjük Önöket, hogy megközelítőleg előre kiszámolt készpénzzel szíveskedjenek befizetni, mivel nem rendelkezünk váltópénzzel!

2018. november 28., szerda

TÖK-PARTY

Őszi szünet előtt volt 3 nap, 
Amikor minden gyermek és felnőtt nagy kedvet kap. 
Díszítettünk osztályt és folyosót, 
Ötleteket gyártottunk, mindenki mosolygott. 
Készültek a boszik, tökök és szellemek, 
Rajzoltak, vágtak, ragasztottak az ügyes kis kezek.


Elérkezett Halloween, a vidám ünnep, 
Programok vártak ránk, amik rémisztőnek tűntek. 
Izgalmas álarcok, ruhák és jelmezek, 
Tudtuk, hogy ez a nap izgalmas lesz és szellemes!
Vetítésen is részt vettünk, 
A jó kedvért mindent megtettünk!
Állomások vártak a diákokra, 
Tanárok készültek a jó hangulatra!
Volt itt bőven zene - tánc,
Ropta minden kislány és kissrác.




Az arcfestés is sikeresnek bizonyult, 
A nagy nevetéstől a könny is kicsordult. 
Hangulatos arcok köszöntek vissza ránk, 
Elváltozott majdnem minden kisdiák. 
Készültek itt vámpírok, pókok és szellemek, 
De így is mindenki mindenkit szeretett!
Megfért itt a legkülönfélébb aranyos rém, 
Minden gyermek plusz ráadást kért!



Szorgalmasan főzték a varázsitalt, 
Reméltük, hogy a főzés mellett mindenki kitart!




Lehetett menni a boszi-jósdába,
Ahol sor került a sok igazságra!
Megtudták a diákok, hogy alakul majd a kis világuk!
Mi lesz velük, ha felnőnek, milyenek lesznek, ha felnőttek!
Kiderültek a szerelmek, volt is öröm, amin jót derültek.
Néha felütötte fejét a féltékenység, 
De a boszi elmondta, hogy semmi kétség, 
Ez a szerelemmel együtt jár,
Örüljön minden kis szerelmespár!
Beszéltünk a barátságról, tiszteletről, segítésről. 
Megjegyeztük, hogy nem szabad viselkedni ezek nélkül!
Szót fogadtak kicsik és nagyok,
Hiszen jó pár tanár tanácsot is kapott!
Nagyot néztek Ők is a boszira,
Amikor szembesültek mit mond a vén csoroszlya!
Van, aki férjhez fog még menni, 
Lesz, aki nagymama fog lenni!


Úgy gondoljuk így összegezve, 
Hogy szükség volt egy ilyen remek projektre!
Köszönjük hát Mindenkinek,
Hogy e napok felettébb vidáman teltek!
Várjuk majd a folytatást,
Ezt kívánja minden kisdiák!

Széll Csilla /  boszi /




Egy varázslatos őszi nap

2018 októberére az Értelmileg akadályozottak tagozata múzeumlátogatást tervezett. A terv megvalósításához Pálfi Ildikó, a 6-8. csoport osztályfőnöke remek ötlettel állt elő. A Mezőgazdasági Múzeumban Bűvös Erdő kiállítás címmel indult interaktív kalandra hívta fel a figyelmünket. Bár már az előzetes információk is elég sok jóval kecsegtettek, a biztonság kedvéért elmentünk, Ildi és én felmérni a terepet. Egy héttel a tervezett dátum előtt végigjártuk a kiállítást és szerencsére nem csalódtunk. A kiállítás rendkívül részletgazdagnak, csodás elemekkel telinek bizonyult, mind látványvilágát, mind tartalmát tekintve és nem utolsó sorban a Halloween projektünkbe is jól beilleszkedett.
Így hát 2018. október 16-án a Készségfejlesztő Iskola 3 osztálya, illetve a 6-7-8. összevont csoport útra kelt egy csodás őszi nap tartalmas eltöltésére.
Terveink közt szerepelt, hogy amennyiben az időjárás kegyes hozzánk a múzeumlátogatás előtt a Városligetben őszi tanulmányi sétát teszünk, melynek során alkalmunk lehet terméseket, faleveleket gyűjteni és kicsit feltöltődni a természet szépségével.
Elmondhatom, hogy ez a nap valóban a miénk volt, így az időjárás sem hagyott cserben bennünket és a Városligeti sétát még a Hősök terének meglátogatásával is volt lehetőségünk kiegészíteni. A napi kalandok gyűjtésében T. Hajnikánk lett a szerencsés győztes, mert kiszúrta a csoportfotózás közben kedvencét, Győrfi Pált, akivel azután közös fotó is készült.





Miután feltöltődtünk napfénnyel és kalanddal, a Vajdahunyad Várában folytattuk napunkat. Azért, hogy a kiállítás adta lehetőségeket minél jobban ki tudjuk élvezni és a gyermekek számára valóban sikerüljön minden tudást megszerezni, egyéni képességeikhez mérten, nem egyszerre indultunk el, hanem csapatokban, rövid szünetek után egymást követve. A csapatokat már korábban az iskolában kialakítottuk, próbáltunk minden felmerülő szempontot figyelembe venni és természetesen minden csapathoz kísérőt is választottunk.

A túra elején kaptunk csapatonként egy játékfüzetet és egy ív matricát, melyeket az állomások furfangos kérdéseinek megválaszolása során lehetett beragasztani a megfelelő helyre. A csapatok egytől egyig nagyon jól teljesítettek és a boszorkányos küldetés végeztével jutalomban részesültek. Nyereményük a kiállítás varázslatos részleteit ábrázoló memóriakártya pakli és egy gusztusosan csomagolt csokoládé volt.


Hogy miről is tanultunk? Ez legyen a mi bűvös titkunk. Annyit elárulok, hogy kígyót, békát megismertünk, felismertünk és abban is mindenki biztos lehet, hogy a szőlőszemek közt is észrevesszük, ha valaki leselkedik ránk.


Minden túlzás nélkül elmondhatom, hogy ez egy csodás nap volt a gyerkőcök és a mi számunkra is!

Sáfrány Flóra

2018. november 21., szerda

TanKer Infó


 Megjelent a TanKer Infó internetes folyóirat novemberi száma. Az újság a Kelet-Pesti Tankerület iskoláinak életébe ad betekintést. Számos cikket olvashatnak benne többek közt az iskolánkban történt eseményekről is.
 Az újság IDE KATTINTVA érhető el.

2018. november 12., hétfő

Hogyan nőttek magaságyások az iskola udvarán, azaz hogyan valósult meg régi álmunk?


Az ősz folyamán vette fel iskolánkkal a kapcsolatot a Morgan Stanley magyarországi vállalatának képviselője. A cég, ahogy ez egy nagy hagyományokkal rendelkező multihoz illik, komolyan gondolja a társadalmi felelősségvállalásban betöltött szerepét. Tőlük érkezett a 2017. évi Mikulás krampuszaival együtt iskolánkba, óriási sikert aratva tanulóink között. Szóval minden a Mikulással kezdődött…….


Júniusban, ami a cég önkéntességi hónapja 2 alkalommal vállaltak tereprendezési, kertészeti munkálatokat az iskola udvarán. Anyagi támogatásuk segítségével zsaluköveket tudtunk vásárolni magaságyások kialakításához. A vállalat dolgozói végezték el a talaj előkészítését, majd négy magaságyást építettek fel az iskola udvarán nem kis erőfeszítéssel, hiszen több tonna zsalukövet mozgattak meg, amivel egy óriási lépéssel közelebb kerültünk régi álmunk megvalósuláshoz.


Miért is a magaságyás? Évről évre kísérletet tettünk arra, hogy a kerti munkák alapjait elsajátíthassák tanulóink. Ástunk, gereblyéztünk, ágyásokat alakítottunk ki, magot vetettünk, öntöztünk, gazoltunk, de az eredmény mindig elmaradt. A kert homokos, egyenetlen, tarackkal átszőtt talaja elleni harcunkban szinte mindig vereséget szenvedtünk. Aztán a probléma megoldására megszületett az ötlet, a magaságyás kialakítása, aminek a megvalósulása viszont a Morgan Stanley megjelenéséig csupán ötlet maradt.

Az őszi levélhullással egyidőben léptek a tettek mezejére tanulóink. A kertben összegyűjtött leveleket hordták, taposták bele a magaságyásokba. Milyen szerencse, hogy a szülői munkaközösség most is azonnal kitalálta a gondolatunkat, és termőföldgyűjtési akciót indított projektünk megvalósítása érdekében. Legszebb reményeink szerint a tavaszi munkálatok előtt már egy vastag komposzt rétegre teríthetjük az újabb termőföldet, és megkezdhetjük az ültetést.


A címben feltett kérdésre pedig, hogy „Hogyan nőttek magaságyások az iskola udvarán, azaz hogyan valósult meg régi álmunk?” a választ röviden így adnám meg: összefogással. Részletesebben: ránk talált egy társadalmi felelősségvállalásban elkötelezett vállalat, amelyik anyagi támogatással, fizikai munkával segített bennünket, majd a szülői munkaközösség karolta fel a projektet termőföld-adományokkal, végül tanulóink szorgos munkával levélgyűjtéssel, földteregetéssel járultak hozzá álmunk megvalósulásához.

Köszönetünket szeretnénk kifejezni a Morgan Stanley valamennyi vállalkozó szellemű, elkötelezett  dolgozójának, aki részt vett a munkálatokban, külön köszönjük a cég összekötő szerepét is betöltő két képviselőjének, Pálmai-Pallag Gerdának és Upor Ágnes Almának ránk irányult figyelmét. Rajtuk keresztül üzennénk innen az iskolából a Mikulásnak: AZ IDÉN IS NAGY SZERETETTEL VÁRJUK!!!!

Pálfi Ildikó

2018. november 9., péntek


Decemberi hónapra EBÉDBEFIZETÉS:
2018. 11. 14.(szerda)
9:30 - 16:00

PÓTBEFIZETÉS
2018. 11. 20. (kedd)
09: 30 – 16:30

Kérjük Önöket, hogy megközelítőleg előre kiszámolt készpénzzel szíveskedjenek befizetni, mivel nem rendelkezünk váltópénzzel!