Az idei tanévben is megrendeztük a már hagyománynak számító, az iskolánkban tevékenykedő fejlesztők által készített vetélkedőnket, ahol az osztályok játékos és szórakoztató feladatokon keresztül mérhetik össze tudásukat.
A tavalyi siker után mindkét tagozatunknak "szabaduló szobákat" készítettünk. Különféle játékos és gondolkodtató feladatok megoldásának segítségével kellett a három állomás termeiből minél rövidebb idő alatt kiszabadulni, ahol a jó megfejtésekért a lakatokat nyitó kombinációk voltak a jutalmak.
A versenyen is tapasztaltuk, de a képek is bizonyítják, hogy kicsik és nagyok egyaránt élvezték a feladatokat, és szerencsésen kiszabadult minden osztály. Az értelmileg akadályozottak tagozatán első helyezést ért el a 3.-5. csoport, második lett az autista csoport, harmadik pedig az óvodai csoport. A tanulásban akadályozottak tagozatán az első helyen az 5. osztály, második helyen a 6. osztály, harmadik helyen a 4. osztály végzett, A verseny győztesei tortával, a második és harmadik helyezettek finom csokikkal gazdagodtak. Jövőre újra lehetősége lesz minden osztálynak a győzelemre.
A fejlesztők csapata
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése