2016. október 5., szerda

Faültetés


 A gyerekekkel közösen már korábban elhatároztuk, hogy egy olyan fát szeretnénk gondozni, óvni, amit mi ültettünk. Ezért a tanulásban akadályozottak alsó tagozatának második osztályos tanulóival a „Fogadj örökbe egy fát!” elnevezésű program keretében fenyőfát ültettünk.
 Előzőleg sokat beszélgettünk a fákról, meséket olvastunk a témához kapcsolódóan. Ezt követően ismereteket gyűjtöttünk a faültetéssel kapcsolatos tudnivalókról.
 Az elméleti tudást tettek követték.
 Először összegyűjtöttük Szabolcs bácsi segítségével a szükséges szerszámokat és kiválasztottuk a fenyőfa helyét: az iskola udvarának hátsó része mellett döntöttünk.
 A gyerekek lelkesen dolgoztak, és a munka befejeztével közösen gyönyörködtünk a kis fenyőfában, amelyet máris magunkénak éreztünk.
Végezetül Gárdonyi Géza szavait idéztem:
„ A fenyőfákat szeretem. 
Olyanok, mintha meseországból valók volnának.”

 Az osztály gyermekeinek munkáját segítette: Baranyai Szilvia, Tóth Andrea, Babicz Zsuzsa.
                                                                                   

                                                                                         Néző Lászlóné





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése