A Kőbányai Komplex iskola Október 23-i Műsora
Avagy a friss DÖK első
nagy kihívása
Szeptember... az ősz, az „uá,
kezdődik a suli!”, a „becsengettek!” ideje. Elindul a tanév, az új és a régi
szereplők lassacskán megszokják a napi-
és órarendet. Kovácsolódnak az osztályok, a közösségek... Ééés sok minden más
mellett megválasztatik a Diákönkormányzat tagjainak sora. Az osztályok diákjai
maguk közül választják ki a legalkalmasabbat önmaguk képviseletére, osztályról
osztályra kell járni érte: van aki először csak legyint; van ki lelkes; ki-ki
elviseli, hogy rászavaztak; van akinek bizalmat szavaztak; ki-ki büszkén
számolja: rá hányan szavaztak; míg más önmagától jelentkezik és megszavaztatik.
Így szeptember végefelé készen áll egy színes kis társaság... De mire is
vállalkozott, mibe egyezett bele? Szembesülnek a mókával, a jogokkal, de a
felelősséggel is. A titulus mellé kiválasztottság, de a példamutatás felelőssége is jár. Tanulnak
indulót, büszkén viselik a jelvényt, elnököt választanak és tudomásul kell venniük az első nagy feladatot - az Október 23-ai műsor teljes egészében a DÖK-é. Így a
következő gyűlésen, a DÖK segítő pedagógus, azaz én, a következőkkel fogadom a
kis társaságot: „Miénk az ’56-os műsor tervezése, szervezése, gyakorlása és
lebonyolítása”. Így nyerhet ítéletet a szavazatok telitalálatának mivolta. A
hírt nem követte lelkes taps, inkább óvatos tapógatózás: mivel is jár ez?
Lassacskán a „Mért kell ennyit
próbálni?”, „Meddig tart még?”, „Holnap is kell?”, „Mi?! Már most pénteken?”
felkiáltásokat elmosta a jókedéllyel kísért, komoly munka. Próbáról próbára
kezdték megérteni, hogy ennek súlya van, hogy helytállást jelent, hogy fontos
ünnep, hogy nem csak tagozati szintű, mindenki előtt szerepelni kell, és már
önmagukért sem akárhogyan...
De nem csak szerepelni kellett, egy
műsornak a helyszín előkészítése, a vendégek instuálása és a hangulat
megteremtése is szerves része. Ehhez csak magunk kevesek lettünk volna:
A műsor szövegezését igazgatónőnknek
köszönhettük.
A témához méltó plakátok készítésében minden egyes osztály részt vett: az
óvodásoktól kezdve, a legnagyobbakig... és gyönyörű plakátok születtek,
mindegyiket ki lehetne emelni valamiért.
A tornaterem bepakolását, kipakolását és a terem feldíszítését a „Tanak-felső”
egyes tanulóinak és óraadó pedagógusának, az eseményre emlékező újságot, a
vasalást és a díszlet készítésében való segítséget, a fényképezést,
videókészítést a műsort kísérő témához illő videók lejátszását, és a záró
dalötletet kolléganőimnek köszönhettük.
Külön kiemelném karbantartónk/mindenesünk
munkáját, aki a műsor technikai részét vállalta magára. A zenék indítása, a
mikrofon kezelése mellett praktikus ötleteivel segítette a műsor
gördülékenységét. Tehát bátran mondhatom, hogy az összefogás ünnepén,
összefogott az egész iskola, ki-ki ott segített ahol tudott.
Ezek által volt adott a berendezett,
feldíszített tornaterem, a fekete-fehérbe öltözött közönség, a technika, a
hangulat ... már csak mi kellettünk. Izgultunk hiányzások, ingek, huncutságok
miatt...de már erre sem volt idő... Függöny fel! „The show must go on!”
Büszkén írhatom le, hogy minden
egyes DÖK tag kitett magáért, zenevágás, előkészületek, padpakolás, folyton
próbálás tetejében: komolyan és ünnepélyesen adták elő a három falevél
történetét, akik mindent láttak, ami azokon a napokon történt. A szereplő
gyerekek követték a pontos koreográfiát, figyeltek egymásra és megvárták
egymást, követték a tanácsokat, előadtak, meséltek, ha kellett szomorkodtak,
hökkentettek, borzasztottak vagy lelkesedtek...
A szereplőink: volt három mesélőnk, akik ünnepélyesen, hatásosan, hangulat
ébresztően mesélték el a történteket a hallgatóságnak (Bálint Antal, Vitányi
László, Kirsch Ádám). Volt három falevél, akik verseltek, szálltak, majd
lehullottak (Nagy Zoltán, Kovács Luca, Király Tamás). Volt két verselőnk, aki
összegezte és kiemelte a borzalmakat (Szatmári Zsombor, Király Tamás). Volt
kiabálás, visszhang, nagyszerű, nyomatékkeltő, borzongató versek, dallamok,
zenék; csúcspontok és mélypontok; tiszteletadó, szomorú gyertyagyújtás. És
végül elérkezett a feszültséget feloldandó közös „éneklés”, ahol a közönséggel
együtt lobogtattuk a „lyukas zászlót”, megköszönve a múlt hőseinek a mát. Az
előadás zajos sikert aratott, visszatapsoltak minket. Büszkék lehettünk. Kis
műsorunkat igazgatónőnk rövid beszéde követte. Végül az ünnepi hangulatot az
interaktív termekben megnézhető, témábavágó videók zárták.
Életem első műsorrendezését élhettem
meg, köszönöm az intézményes összefogást, és mindenkitől elnézést, de a
legjobban a DÖK szereplőinek az erőt, kitartást és a helytállást: „Büszke
vagyok rátok!” J
Skaper
Tamara
(DÖK segítő
pedagógus)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése