2017. október 3., kedd

Mesehét projekt

„Szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján  ünnepeljük a Magyar Mese Napját. Óriási mesekincset hagyott ránk a múlt. Benedek Elek jókora csokrot gyűjtött össze és hagyott ránk ebből a sok színben pompázó világból. A jó 100 esztendő elmúltával is csorbítatlanok érdemei. Ennek elismeréseképpen a Magyar Olvasástársaság kezdeményezésére, az Ő tiszteletére ünnepeljük születése napján a meséinket, mesemondóinkat és mesegyűjtőinket.” 

Iskolánkban első alkalommal ünnepeltük meg ezt a jeles napot a „Mesehét projekt” elnevezésű rendezvénysorozatunkkal. 3 napos mesemaratont tartottunk mesefilmjeink válogatásaiból, mint a Magyar népmesék, régi magyar mesék (pl. Pom-pom), és kortárs magyar mesék (pl. Bogyó és Babóca). A gyerekek nagy élvezettel vettek részt a programon.
Plakátkiállítást szerveztünk, amelyen minden csoport egy témakörrel készült a mesékkel kapcsolatban, így állt össze a projektnapon az a tudás, amit be is mutattak az osztályok. A felkészülésért és szereplésért oklevélben részesültek.
Többen produkcióval is készültek, amelyet a zsűri értékelt. Így a TA 1. osztály, a Készségfejlesztő Iskola, az ÉA 6-7-8. csoport és az Autista csoport belépőt nyert a Mesemúzeumba.


Jó szórakozást kívánunk a győzteseknek! J

Bedő Krisztina



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése